Tiszanagyfalunak van egy nevezetes eseménye: az országban először, 1945. március 27-én itt osztottak földet.

A magyar nép évezredes álma valósult meg ezen a napon. Tiszanagyfaluban kezdődött el a magyar történelemben először egy olyan radikális demokratikus földreform, amelynek eredményeként igazán azoké lett a föld, akik megművelik.
Még folynak hazánk területén a felszabadító harcok, amikor az 1944. december első napjaiban létrejött a demokratikus pártokat egyesítő Függetlenségi Front. A felszabadult területen újjászervezett kommunista párt, a függetlenségi front, majd az 1944. december 21-én összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés egyik fontos célkitűzése volt a demokratikus földreform végrehajtása. 1944. november 6-án Erdélyi Ferenc sürgetően mutat rá:

"A földreform kérdése Magyarországon nem részletkérdés, nem egyik politikai program a többi között amin alkudozni lehet, hanem a Magyar Nemzeti fejlődés alapja, ami minden további demokratikus fejlődésnek a feltétele és biztosítéka."

1944. november 30. Debrecen. A Magyar Kommunista Párt a Nép Lap-ban közzé teszi Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének programját, amelyben követelve leszögezte: "A mezőgazdasági munkások és cselédek, a törpe- és kisbirtokosok, a magyar nép e legszámosabb rétegének felemelésére a magyar demokrácia alapjainak megszilárdítására a legrövidebb időn belül a földigénylők közreműködésével százezer földnélkülit és szegényparasztot tesz életképes tulajdonosává."
1944. december 3-án Szegeden ezt a programot elfogadják a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok.
1944. december 21-22-én Debrecenben, a Református Kollégium oratóriumának falai között megerősíti szózatában ezt a programot az Ideiglenes Nemzetgyűlés is nyilatkozatában magáévá teszi a programot az Ideiglenes Kormány is.
1944. december 19. Szeged. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja a Dél-Magyarország első száma írja: "A magyar demokrácia ügye: a földreform áll, vagy bukik."
Elvileg tehát a hatalomra került antifasiszta demokratikus kormány és pártok egységesen magukévá tették a földreform gondolatát.
1944. végén azonban nem dőlt el a földreform végrehajtásának jellege, időpontja és módja.
A konkrét intézkedéseket az 1945. áprilisában összeülő Ideiglenes Nemzetgyűlés időszakára tervezték.
A politikai és gazdasági helyzet alakulása azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a földreformmal nem lehet sokáig várni - Debrecenben egymást érik a földigénylők küldöttségei.
1945. január 14-én megjelenik a Paraszt Párt konkrét javaslata. Ehhez a javaslathoz január 21-én csatlakozik az MKP is. A Függetlenségi Front másik két pártja a Szociáldemokrata Párt és a Kisgazdapárt a halogatás álláspontjára helyezkedett. Az volt az érvük, hogy: "Mit kezd a nincstelen a földdel igásállat, felszerelés és vetőmag nélkül."
Február 20-án a Dél-Magyarország Szegeden megjelenő lapja írja:

Az ügy sürgőssége miatt a kormány nem kívánja megvárni a tisztelt Nemzetgyűlés összehívását, hanem konkrét intézkedéseket kell tenni.

1945. március 15-én összeülő pártközi értekezlet határozata alapján az Ideiglenes Nemzeti Kormány március 17-én elfogadta a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földművesek földhöz juttatásról szóló rendeletet.
Március 18-án a hivatalos lapokban megjelenik az un. "600-as törvény":

A törvény értelmében elkobzásra kerül teljes egészében a hazaárulók, nyilas vezetők, a háborús és népellenes főbűnösök földbirtoka. Kisajátították az 1000 holdon felüli nagybirtokokat, az 1000 holdon aluli birtokosoknak 100 holdon felüli részét, 200 holdig meghagyták a hivatásszerűen gazdálkodó parasztok birtokát és a 300 holdig az ellenállásban résztvevőkét.

Összesen 5 millió 600 ezer holdat sajátítottak ki, így Tiszanagyfaluban a 4650 hold földből 3542 holdat.

Az Ideiglenes Kormány 1945. március 17-én fogadta el a földműves nép földhöz juttatásáról szóló rendeletet, de a rendelet gyakorlati végrehajtásáról szóló részletes végrehajtási utasítás csak 1945. március 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben.
Ez azt jelenti, hogy a földosztásról szóló tömeges, illetve általános végrehajtása az egész ország területén csak március 31-e után kezdődhetett meg.
Március 29-én Sövényházán Palavicini őrgróf birtokán a kormány ünnepélyes aktussal jelt adott a földosztásra.
A sövényházi földosztáson a Nemzeti Bizottság elnöke a következőket mondta:

Kezdjük meg a földosztást! Verjük le a cövekeket, melynek mindegyike egy-egy koporsószeg a nagybirtok ravatalán.

Évtizedeken keresztül az egész ország közvéleménye úgy hitte, hogy ez az ünnepélyes, a kormány tagjai ill. megbízottai jelenlétében elkezdett földosztás volt az első Magyarországon.
Később /1970-ben/ hitelt érdemlő dokumentumok alapján bebizonyítást nyert, hogy a Pusztaszer - Sövényháza-i földosztás elkezdése előtt két nappal, március 27-én Tiszanagyfaluban már megkezdték a földosztást. Ilkei Csaba egyik cikkében így ír erről:

Szabolcsban is korán mozdul a nép. Nagy a földéhség, de nincs önkényes földfoglalás.

Pintér András a Magyar Kommunista Párt akkori Szabolcs megyei vezetője az alábbiakat vallja erről:

Nálunk volt a legnagyobb földéhség, mert Szabolcsban volt a legtöbb földbirtokos is: Andrásiak, Dessefiek, Kállayak, Lónyiak, Vajaiak. A kis és szegény parasztok a földnek mindössze 12,3%-át birtokolták. Tiszanagyfalu pedig tipikusabb cseléd- és napszámosközség volt. Nem véletlen, hogy a föld utáni vágy olyan szenvedéllyel tört fel a tömegből." Pintér András március 11-én bejelentette korábbi debreceni tárgyalás alapján, hogy áprilisban megkezdik a földosztást, amikor a földigénylő bizottságok megalakítására hívja fel a figyelmet a tömegek közül többen közbekiáltottak, hogy "már meg is alapítottuk.

A Tiszanagyfalu-i földosztás egyik hivatalos résztvevője Sajben András az akkori megyei rendőrkapitány, aki egyben a megyei parasztpárt vezetője volt.
Március 19-én utasítást kapott Debrecenből, hogy Sajben András rendőrkapitány, Pálfi Ernő megyei kommunista párt vezető és Tomasovszki András parasztpárti vezető a földkérdés ügyében jelentkezzenek. Révai Józsefnél, aki az akkori kommunista párt központi vezetőségének a tagja volt.
Révai József röviden szólt:

"A rendelet végérvényes, a földosztást meg lehet kezdeni."

"Mikor hazajöttünk elhatároztuk, hogy egy hét múlva Tiszanagyfaluban mérjük a földet." - mondja Sajben András.
Arra a kérdésre, hogy miért éppen Tiszanagyfalut választották, így felelt:

 

"Mert ott volt a legnagyobb a földéhség, és a falu ahogy mondogatták egy "kis Moszkva" volt sok forrongó szegénnyel. No meg az is az igazsághoz tartozik, hogy odanősültem, a feleségem odavalósi."

Jármy Kálmán, az akkori tiszanagyfalui kommunistapárt titkára is nyilatkozott a földosztás előzményeiről. Erre vonatkozóan az alábbiakat mondta:

 

"1945. márciusában, - a napra pontosan nem emlékszem - én is voltam Debrecenben Révai elvtársnál. Azt mondta: az ezeréves per eldőlt. Azon legyetek, hogy az úri nagybirtokot mielőbb felosszátok. Elsőnek a nincsteleneknek és az ellenállóknak. Ne késlekedjetek! De itthon féltek az emberek, hátha visszajönnek a németek meg a nyilasok."

Rákos Sándor költő, aki 1945-ben a nyíregyházi Néplap szerkesztője volt - a Néplap 1945. március 29-i számában részletes tudósítást írt a tiszanagyfalui földosztás eseményeiről: "Így történt az első földosztás Magyarországon" - címmel:

 

"Mindenki a térkép fölé hajol, mert most határozzák el, hogy melyik birtok kerül legelőször felosztásra. Körülnézek a jelenlévőkön. Csupa elnyűtt, megtört, idő előtt őszülő rongyos ember, pedig mint valakitől megtudtam, most az ünneplő ruhájuk van rajtuk. De a szeme mindegyiknek különös fényben csillog. A kezük remegésén, ahogy a térképet megtörik, a hangjukon, amint félhalkan és megfontolva ejtenek egy-egy mondatot, a hallgatásukon, a nézésükön, a tartásukban.
Az egész szobában érződik, hogy itt valami nagy és felejthetetlen dolog történik. A jelenlévő Sajben főkapitány megjegyzi: "A mai nappal Tiszanagyfalu bevonul a magyar történelembe."

Úgy döntöttek, hogy Kék László nyilas körvezető, népellenes bűnös földje kerül először fölosztásra.
Munkácsi Mihály, Lazor Mihály és Bodrogi András részesülnek ebből a földből. Ezer év óta ők az első parasztok, akiket a népakarat visszahelyez abba az úri birtokba, amely jogszerint őket illeti, mégis századokon keresztül mások szipolyozták a hasznát, míg nekik csak megszakadni és éhenhalni lehetett abban a Magyarországban, amelyből egy rög sem volt az övék.
Munkácsi Mihály 1898-ban született, 8 gyermeke van. Egy fia önként jelentkezett katonának az új demokratikus magyar hadseregbe. Kilenc kilométerre járt dolgozni a paszabcsúcsi határba, s ha nem ért oda hajnalban mire a nap felkelt, elkergették és mást fogadtak helyébe. Nincs semmiféle vagyona.
Lazor Mihály 1900-ban született. 9 gyermeke van. Az ő fia is önként jelentkezett katonának. Ő a tiszanagyfalui határban robotolt. Teljesen nincstelen.
Bodrogi András, 7 élő gyermeke van. Az ő fia ugyancsak önként jelentkezett az új hadseregbe.

 

"Nagycsaládú ember vagyok, mégsem engedték, hogy a sorsunkat szabadon irányíthassam. Még szavazati jogom sem volt. Egyszer szóltam valamit, akkor a főszolgabíró megfenyegetett. Vigyázzon magára vén kommunista!"

Tehát március 27-én kedden fél kettő és kettő között vagyunk.
Megérkeztünk a tetthelyre. Jobbra az országúttól van a felosztandó föld. Történetírók, kései birtokos voltukhoz már rég hozzászokott parasztunokák és a mindent számonkérő utókor kedvéért egészen pontosan szeretném lejegyezni, hogy ezután mi történt - írja cikkében Rákos Sándor.

Itt álltunk Kék László földje sarkánál Sajben András rendőrkapitány, a neves népi író, aki mint földmunkás maga is sokat kínlódott ebben a határban, Pintér András és a nyíregyházi Magyar Kommunista Párt vezetője, a Földművelésügyi Minisztérium küldötte, Jármy Kálmán a tiszanagyfalui Kommunista Párt titkára és egy csomó rongyos, de a lobogószemű ember: a földigénylő bizottság tagjai és azok a nincstelenek, akiket földhöz fognak juttatni.
Megkezdik a földmérést. Munkácsi Mihály, Lazor Mihály és Bodrogi András 12-12 magyar hold földet kap.
A földmérők útjába lapályos részen meggyűlt víz áll, amely sok helyütt térden is felül ér. Gondolkodás nélkül belegázolnak. A bizottság utánuk kiált: - A vizet kerüljétek ki! Kis hiba nem számít. Az megvolt, amikor pénzért vettük a földet, akkor is.
De ők visszakiáltják. - Ezer esztendőben egyszer esik ilyesmi, hát akkor már legyünk pontosak!
És gázolják tovább a vizet rendületlenül. Pedig úgyis mégegyszer felméretik majd mérnökkel, aki az első durva mérés esetleges hibáit ki fogja igazítani.
A három új földesgazda kipirosodott füllel és izgatottan topog a mezsgyén. Néha egymásra néznek, azután végighordozzák szemüket a határon, a földjükön. Fogadni mernék, hogy egyikük sem hiszi el egészen, hogy ami történik az a valóság s nemcsak álmodják ezt a gyönyörű szép délutánt.
A föld ki van mérve, nyílhúzással döntik el, hogy melyik tag melyiké legyen. Azután megint a föld sarkánál gyülekezünk. Mindenki az elérzékenyüléssel küzd.
Sajben főkapitány magához inti a három földhözjutottat és emelt hangon mondja:

 

"Munkácsi Mihály, Lazor Mihály, Bodrogi András most már tiétek a föld.! "

Felcsukló zokogás szakítja félbe a rendőrkapitány szavait.
A három elhasznált, agyonkínzott ember leborul a földre és úgy csókolja, zokogva. Mostmár minden jelenlévő sír. A történelem, mely ezekre a pillanatokra otthagyta a frontokat, és Tiszanagyfalu fölé szállt, itt suhogtatja szárnyait a fejünk felett.
Azután Sajben főkapitány újra megszólal:

 


" Az ezeréves per eldőlt. A legfelsőbb fórum, maga a nép mondta ki az ítéletet.
A föld elosztását minden náció, minden kormány és minden vasaltnadrágos úriember ígérte, mihelyt valamit akart a néptől. Azonban eleve úgy intézte a dolgot, hogy úgyse legyen belőle semmi. Hiszen a felsőház tele volt nagybirtokossal, akiknek érdeke volt elgáncsolni a földreformot. Hirdessétek, mert kötelességetek hirdetni, hogy a Magyar Kormány, melyet felszabadulásuk után a nép akarata választott, szívvel és megértéssel kezeli az ügyeket, nem üres fogadásokkal, mint elődei. Azonban, hogy ez a kormány áldásos munkáját ki tudja fejteni, az elsősorban a felszabadító Vörös hadseregnek köszönhető. /Hatalmas éljenzés, a jelenlévők kalaplevéve éltetik Sztálin marsallt./
Becsüljétek meg azt a szabadságot, ami a birtokotokba jutott és háláljátok meg a kormánynak és a Vörös hadseregnek azzal, hogy fáradhatatlanul dolgoztok a termelés fokozása, minden talpalatnyi föld bevetése érdekében. "

Pintér András a Földművelésügyi Minisztérium megbízottjaként a következőket mondotta:

 

"Olyan történelm

Tiszanagyfalunak van egy nevezetes eseménye: az országban először, 1945. március 27-én itt osztottak földet.

A magyar nép évezredes álma valósult meg ezen a napon. Tiszanagyfaluban kezdődött el a magyar történelemben először egy olyan radikális demokratikus földreform, amelynek eredményeként igazán azoké lett a föld, akik megművelik.
Még folynak hazánk területén a felszabadító harcok, amikor az 1944. december első napjaiban létrejött a demokratikus pártokat egyesítő Függetlenségi Front. A felszabadult területen újjászervezett kommunista párt, a függetlenségi front, majd az 1944. december 21-én összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés egyik fontos célkitűzése volt a demokratikus földreform végrehajtása. 1944. november 6-án Erdélyi Ferenc sürgetően mutat rá:

"A földreform kérdése Magyarországon nem részletkérdés, nem egyik politikai program a többi között amin alkudozni lehet, hanem a Magyar Nemzeti fejlődés alapja, ami minden további demokratikus fejlődésnek a feltétele és biztosítéka."

1944. november 30. Debrecen. A Magyar Kommunista Párt a Nép Lap-ban közzé teszi Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének programját, amelyben követelve leszögezte: "A mezőgazdasági munkások és cselédek, a törpe- és kisbirtokosok, a magyar nép e legszámosabb rétegének felemelésére a magyar demokrácia alapjainak megszilárdítására a legrövidebb időn belül a földigénylők közreműködésével százezer földnélkülit és szegényparasztot tesz életképes tulajdonosává."
1944. december 3-án Szegeden ezt a programot elfogadják a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok.
1944. december 21-22-én Debrecenben, a Református Kollégium oratóriumának falai között megerősíti szózatában ezt a programot az Ideiglenes Nemzetgyűlés is nyilatkozatában magáévá teszi a programot az Ideiglenes Kormány is.
1944. december 19. Szeged. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja a Dél-Magyarország első száma írja: "A magyar demokrácia ügye: a földreform áll, vagy bukik."
Elvileg tehát a hatalomra került antifasiszta demokratikus kormány és pártok egységesen magukévá tették a földreform gondolatát.
1944. végén azonban nem dőlt el a földreform végrehajtásának jellege, időpontja és módja.
A konkrét intézkedéseket az 1945. áprilisában összeülő Ideiglenes Nemzetgyűlés időszakára tervezték.
A politikai és gazdasági helyzet alakulása azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a földreformmal nem lehet sokáig várni - Debrecenben egymást érik a földigénylők küldöttségei.
1945. január 14-én megjelenik a Paraszt Párt konkrét javaslata. Ehhez a javaslathoz január 21-én csatlakozik az MKP is. A Függetlenségi Front másik két pártja a Szociáldemokrata Párt és a Kisgazdapárt a halogatás álláspontjára helyezkedett. Az volt az érvük, hogy: "Mit kezd a nincstelen a földdel igásállat, felszerelés és vetőmag nélkül."
Február 20-án a Dél-Magyarország Szegeden megjelenő lapja írja:

Az ügy sürgőssége miatt a kormány nem kívánja megvárni a tisztelt Nemzetgyűlés összehívását, hanem konkrét intézkedéseket kell tenni.

1945. március 15-én összeülő pártközi értekezlet határozata alapján az Ideiglenes Nemzeti Kormány március 17-én elfogadta a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földművesek földhöz juttatásról szóló rendeletet.
Március 18-án a hivatalos lapokban megjelenik az un. "600-as törvény":

A törvény értelmében elkobzásra kerül teljes egészében a hazaárulók, nyilas vezetők, a háborús és népellenes főbűnösök földbirtoka. Kisajátították az 1000 holdon felüli nagybirtokokat, az 1000 holdon aluli birtokosoknak 100 holdon felüli részét, 200 holdig meghagyták a hivatásszerűen gazdálkodó parasztok birtokát és a 300 holdig az ellenállásban résztvevőkét.

Összesen 5 millió 600 ezer holdat sajátítottak ki, így Tiszanagyfaluban a 4650 hold földből 3542 holdat.

Az Ideiglenes Kormány 1945. március 17-én fogadta el a földműves nép földhöz juttatásáról szóló rendeletet, de a rendelet gyakorlati végrehajtásáról szóló részletes végrehajtási utasítás csak 1945. március 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben.
Ez azt jelenti, hogy a földosztásról szóló tömeges, illetve általános végrehajtása az egész ország területén csak március 31-e után kezdődhetett meg.
Március 29-én Sövényházán Palavicini őrgróf birtokán a kormány ünnepélyes aktussal jelt adott a földosztásra.
A sövényházi földosztáson a Nemzeti Bizottság elnöke a következőket mondta:

Kezdjük meg a földosztást! Verjük le a cövekeket, melynek mindegyike egy-egy koporsószeg a nagybirtok ravatalán.

Évtizedeken keresztül az egész ország közvéleménye úgy hitte, hogy ez az ünnepélyes, a kormány tagjai ill. megbízottai jelenlétében elkezdett földosztás volt az első Magyarországon.
Később /1970-ben/ hitelt érdemlő dokumentumok alapján bebizonyítást nyert, hogy a Pusztaszer - Sövényháza-i földosztás elkezdése előtt két nappal, március 27-én Tiszanagyfaluban már megkezdték a földosztást. Ilkei Csaba egyik cikkében így ír erről:

Szabolcsban is korán mozdul a nép. Nagy a földéhség, de nincs önkényes földfoglalás.

Pintér András a Magyar Kommunista Párt akkori Szabolcs megyei vezetője az alábbiakat vallja erről:

Nálunk volt a legnagyobb földéhség, mert Szabolcsban volt a legtöbb földbirtokos is: Andrásiak, Dessefiek, Kállayak, Lónyiak, Vajaiak. A kis és szegény parasztok a földnek mindössze 12,3%-át birtokolták. Tiszanagyfalu pedig tipikusabb cseléd- és napszámosközség volt. Nem véletlen, hogy a föld utáni vágy olyan szenvedéllyel tört fel a tömegből." Pintér András március 11-én bejelentette korábbi debreceni tárgyalás alapján, hogy áprilisban megkezdik a földosztást, amikor a földigénylő bizottságok megalakítására hívja fel a figyelmet a tömegek közül többen közbekiáltottak, hogy "már meg is alapítottuk.

A Tiszanagyfalu-i földosztás egyik hivatalos résztvevője Sajben András az akkori megyei rendőrkapitány, aki egyben a megyei parasztpárt vezetője volt.
Március 19-én utasítást kapott Debrecenből, hogy Sajben András rendőrkapitány, Pálfi Ernő megyei kommunista párt vezető és Tomasovszki András parasztpárti vezető a földkérdés ügyében jelentkezzenek. Révai Józsefnél, aki az akkori kommunista párt központi vezetőségének a tagja volt.
Révai József röviden szólt:

"A rendelet végérvényes, a földosztást meg lehet kezdeni."

"Mikor hazajöttünk elhatároztuk, hogy egy hét múlva Tiszanagyfaluban mérjük a földet." - mondja Sajben András.
Arra a kérdésre, hogy miért éppen Tiszanagyfalut választották, így felelt:

 

"Mert ott volt a legnagyobb a földéhség, és a falu ahogy mondogatták egy "kis Moszkva" volt sok forrongó szegénnyel. No meg az is az igazsághoz tartozik, hogy odanősültem, a feleségem odavalósi."

Jármy Kálmán, az akkori tiszanagyfalui kommunistapárt titkára is nyilatkozott a földosztás előzményeiről. Erre vonatkozóan az alábbiakat mondta:

 

"1945. márciusában, - a napra pontosan nem emlékszem - én is voltam Debrecenben Révai elvtársnál. Azt mondta: az ezeréves per eldőlt. Azon legyetek, hogy az úri nagybirtokot mielőbb felosszátok. Elsőnek a nincsteleneknek és az ellenállóknak. Ne késlekedjetek! De itthon féltek az emberek, hátha visszajönnek a németek meg a nyilasok."

Rákos Sándor költő, aki 1945-ben a nyíregyházi Néplap szerkesztője volt - a Néplap 1945. március 29-i számában részletes tudósítást írt a tiszanagyfalui földosztás eseményeiről: "Így történt az első földosztás Magyarországon" - címmel:

 

"Mindenki a térkép fölé hajol, mert most határozzák el, hogy melyik birtok kerül legelőször felosztásra. Körülnézek a jelenlévőkön. Csupa elnyűtt, megtört, idő előtt őszülő rongyos ember, pedig mint valakitől megtudtam, most az ünneplő ruhájuk van rajtuk. De a szeme mindegyiknek különös fényben csillog. A kezük remegésén, ahogy a térképet megtörik, a hangjukon, amint félhalkan és megfontolva ejtenek egy-egy mondatot, a hallgatásukon, a nézésükön, a tartásukban.
Az egész szobában érződik, hogy itt valami nagy és felejthetetlen dolog történik. A jelenlévő Sajben főkapitány megjegyzi: "A mai nappal Tiszanagyfalu bevonul a magyar történelembe."

Úgy döntöttek, hogy Kék László nyilas körvezető, népellenes bűnös földje kerül először fölosztásra.
Munkácsi Mihály, Lazor Mihály és Bodrogi András részesülnek ebből a földből. Ezer év óta ők az első parasztok, akiket a népakarat visszahelyez abba az úri birtokba, amely jogszerint őket illeti, mégis századokon keresztül mások szipolyozták a hasznát, míg nekik csak megszakadni és éhenhalni lehetett abban a Magyarországban, amelyből egy rög sem volt az övék.
Munkácsi Mihály 1898-ban született, 8 gyermeke van. Egy fia önként jelentkezett katonának az új demokratikus magyar hadseregbe. Kilenc kilométerre járt dolgozni a paszabcsúcsi határba, s ha nem ért oda hajnalban mire a nap felkelt, elkergették és mást fogadtak helyébe. Nincs semmiféle vagyona.
Lazor Mihály 1900-ban született. 9 gyermeke van. Az ő fia is önként jelentkezett katonának. Ő a tiszanagyfalui határban robotolt. Teljesen nincstelen.
Bodrogi András, 7 élő gyermeke van. Az ő fia ugyancsak önként jelentkezett az új hadseregbe.

 

"Nagycsaládú ember vagyok, mégsem engedték, hogy a sorsunkat szabadon irányíthassam. Még szavazati jogom sem volt. Egyszer szóltam valamit, akkor a főszolgabíró megfenyegetett. Vigyázzon magára vén kommunista!"

Tehát március 27-én kedden fél kettő és kettő között vagyunk.
Megérkeztünk a tetthelyre. Jobbra az országúttól van a felosztandó föld. Történetírók, kései birtokos voltukhoz már rég hozzászokott parasztunokák és a mindent számonkérő utókor kedvéért egészen pontosan szeretném lejegyezni, hogy ezután mi történt - írja cikkében Rákos Sándor.

Itt álltunk Kék László földje sarkánál Sajben András rendőrkapitány, a neves népi író, aki mint földmunkás maga is sokat kínlódott ebben a határban, Pintér András és a nyíregyházi Magyar Kommunista Párt vezetője, a Földművelésügyi Minisztérium küldötte, Jármy Kálmán a tiszanagyfalui Kommunista Párt titkára és egy csomó rongyos, de a lobogószemű ember: a földigénylő bizottság tagjai és azok a nincstelenek, akiket földhöz fognak juttatni.
Megkezdik a földmérést. Munkácsi Mihály, Lazor Mihály és Bodrogi András 12-12 magyar hold földet kap.
A földmérők útjába lapályos részen meggyűlt víz áll, amely sok helyütt térden is felül ér. Gondolkodás nélkül belegázolnak. A bizottság utánuk kiált: - A vizet kerüljétek ki! Kis hiba nem számít. Az megvolt, amikor pénzért vettük a földet, akkor is.
De ők visszakiáltják. - Ezer esztendőben egyszer esik ilyesmi, hát akkor már legyünk pontosak!
És gázolják tovább a vizet rendületlenül. Pedig úgyis mégegyszer felméretik majd mérnökkel, aki az első durva mérés esetleges hibáit ki fogja igazítani.
A három új földesgazda kipirosodott füllel és izgatottan topog a mezsgyén. Néha egymásra néznek, azután végighordozzák szemüket a határon, a földjükön. Fogadni mernék, hogy egyikük sem hiszi el egészen, hogy ami történik az a valóság s nemcsak álmodják ezt a gyönyörű szép délutánt.
A föld ki van mérve, nyílhúzással döntik el, hogy melyik tag melyiké legyen. Azután megint a föld sarkánál gyülekezünk. Mindenki az elérzékenyüléssel küzd.
Sajben főkapitány magához inti a három földhözjutottat és emelt hangon mondja:

 

"Munkácsi Mihály, Lazor Mihály, Bodrogi András most már tiétek a föld.! "

Felcsukló zokogás szakítja félbe a rendőrkapitány szavait.
A három elhasznált, agyonkínzott ember leborul a földre és úgy csókolja, zokogva. Mostmár minden jelenlévő sír. A történelem, mely ezekre a pillanatokra otthagyta a frontokat, és Tiszanagyfalu fölé szállt, itt suhogtatja szárnyait a fejünk felett.
Azután Sajben főkapitány újra megszólal:

 


" Az ezeréves per eldőlt. A legfelsőbb fórum, maga a nép mondta ki az ítéletet.
A föld elosztását minden náció, minden kormány és minden vasaltnadrágos úriember ígérte, mihelyt valamit akart a néptől. Azonban eleve úgy intézte a dolgot, hogy úgyse legyen belőle semmi. Hiszen a felsőház tele volt nagybirtokossal, akiknek érdeke volt elgáncsolni a földreformot. Hirdessétek, mert kötelességetek hirdetni, hogy a Magyar Kormány, melyet felszabadulásuk után a nép akarata választott, szívvel és megértéssel kezeli az ügyeket, nem üres fogadásokkal, mint elődei. Azonban, hogy ez a kormány áldásos munkáját ki tudja fejteni, az elsősorban a felszabadító Vörös hadseregnek köszönhető. /Hatalmas éljenzés, a jelenlévők kalaplevéve éltetik Sztálin marsallt./
Becsüljétek meg azt a szabadságot, ami a birtokotokba jutott és háláljátok meg a kormánynak és a Vörös hadseregnek azzal, hogy fáradhatatlanul dolgoztok a termelés fokozása, minden talpalatnyi föld bevetése érdekében. "

Pintér András a Földművelésügyi Minisztérium megbízottjaként a következőket mondotta:

 

"Olyan történelmi pillanatoknak voltatok most tanúi, amelynek jelentőségét ma még felmérni sem lehet. Ne kedvetlenítsen el benneteket az, hogy ütegállásokat, kilőtt tankokat és rombadőlt házakat találtok újonnan kapott földjeiteken.
Nagy honfoglalók sorsa az, hogy a semmiből kell hazát építenünk. Akarni kell, és a romokon élet fakad, sokkal szebb, emberibb és szociálisabb élet, mint az előző volt.
Nem lesz többé kiszolgáltatott zsellér, akit kénye-kedve szerint kínozhat a földesura.
De éppen azért, mivel ez a földosztás - nyugodtan elmondhatjuk - a magyar történelem egyik legfontosabb ténye, nagyon komolyan kell venni és nagyon becsületesen kell hozzányúlni.
Legyetek tárgyilagosak és igazságosak. Ne a protekció, hanem a józan belátás érvényesüljön. "

Ezután Jármy Kálmán a tiszanagyfalui Kommunista párt titkára olvasta fel alábbi versét, mely a földhözjutottak lelkiállapotát fejezi ki:

" Rebegő ajakkal mondom e sorokat,
hogy elpanaszoljam szomorú sorsomat.
Szomorú volt nékem életem forgása,
hiába küzdöttem burzsoáziában.
Szorgalmas munkámért az volt osztályrészem,
hogy palotáikra szabad volt ránéznem.
Keservesen néztem, akik benne voltak,
hogy milyen jókedvvel, vígan mulatoznak.
S gondolkoztam sokszor ó ugyan mit tegyek,
hogy nézheti Isten tétlen e heréket?
Mi építettük azt elvtárs - proletárok!
Habár az életünk volt szidalom és átok.
Becsületünk nem volt, sem pedig kenyerünk,
bár sokszor munkánk után kérges a tenyerünk."

/Magyar Nép 1945. március 29./

A földosztást követő esztendők eseményeiről is elsősorban a szemtanúk elbeszéléseiből tudunk.
A földosztást követő napokban azonnal hozzákezdtek a földek megműveléséhez. Igavonó állat alig volt a faluban.
Egymástól kölcsönkért lovakkal, szarvasmarhával, ekékkel, összetákolt boronákkal folyt a talajművelés.
Minden munkabíró ember és gyerek a határt járta. Az újgazdák örömével és a magyar paraszt ezeréves földéhségével túrták a földet. Szépen fogalmazta ezt Jármy Kálmán, az akkori idők egyik helyi vezetője:

" Kicsordult a szememből a könny, amikor Mihály leütötte az első karót Kék földjébe. Mi voltunk az elsők, akik rést ütöttünk a feudális nagybirtokba. Mindenki a határt járta. Volt aki ásóval, kapával ment a földnek. Nem is volt műveletlen föld egy mákszemnyi sem a mi határunkban."

Munkácsi Mihály:

" Summás voltam. Tarisznyával a vállamon kóboroltam hét határt, míg munkát kaptam. Én nem szeretem a tokaji helyet. Ott a szőlőben rostokoltam le fél életemet. De miért? Sokszor még ragadós kenyérre sem volt elég amit hazavittem. Nyolc éhes gyerek fogadott minden nap."

Bodrogi András:

"Varjúlaposon voltam uradalmi napszámos és részesarató az Engels birtokon. Nekem is nyolc gyermekem volt. Egy vizes szoba-konyhás házban laktunk. Akkora volt itt a nyomor kérem, hogy nagyobbat már nem adhatott az Isten."

Ifj. Lazor János:

"Apám 1964-ben halt meg. Kilencen voltunk testvérek. A földosztás nem talált itthon, mert március 16-án önként jelentkeztem a demokratikus hadseregbe."

Bodrogi András:

"Én tisztességgel megbecsültem a földet. Először fölástuk, mert nem volt mivel művelni. Aztán öt napot dolgoztam, hogy egy napra igásállatot kapjak."

Ifj. Lazor János:

"Április 4-én épp itthon jártam szabadságon. Rakamazról hoztunk egy faekét, és azzal szántottunk. Csak 1948-ban tellett vasekére."

Az elsőként földhözjutottak közül Munkácsi Mihály és Bodrogi András ma is él. A szemtanúk közül Bodrogi András és Chrabák Imre a község felszabadulásának 30. évfordulóján a következőket mondták a nagy eseményre emlékezve.

"Megöregedtem. Hosszú volt az út 1879-től a zsellérháztól a mába. Megjártam az első világháború poklát. Szolgáltam a Vöröshadseregbe. Asszonyt is Oroszországból - Timosenkó környékéről - hoztam. Nyolc gyereket szült nekem. A szabadsággal együtt meghozták a földet is. Az meg, hogy az ezeréves per eldőltével az első három nincstelen között kaptam földet, még ma is izgalommal tölt el. Sírásra késztet, mint akkor amikor leverték az első karót, a másodikat, majd az én földembe is. Nem gondoltam és akkor arra, hogy mivel fogom megművelni. Akkor azon a tavaszon látta volna a határt! Úgy ellepték a népek, mint varjú a vetést. Ásóval, kapával szántottuk meg az egész határt. Volt újgazda, aki magát meg az egész családját fogta az ekekapa elé. Közben elszállt az idő. A család felnőtt. Szétszéledtek szerte az országban. Boldogok. Én is. Valamennyien az én munkásutamat járják. Négyen mint kommunisták."

Chrabák Imre az elhurcoltak egyike:

"Tokajban még dörgött az ágyú, de mi Jármy Kálmánnal, az akkori párttitkárral, meg még néhányan szervezkedtünk. A földosztásra is. Ha jól emlékszem, február végén Jármy gyalog ment Debrecenbe, hogy a nyugtalankodó népnek hozza a hírt a földosztásról. Nyugtalanok voltunk, mert itt volt a nagy család, éheztünk. Ráadásul jött a tavasz. A föld meg várta a munkáskezeket. A nagyfalusi nép türelmével nem lehetett visszaélni. Huszonkét tagú földigénylő bizottságot alakítottunk és mindenkit földhözjuttattunk. De később sem hátráltunk meg. Pedig a nyár végén a belső ellenség szavára Jármy Kálmán párttitkárt, Szabó Dezső főjegyzőt, Szolnoki Ferencet meg engem letartóztattak. Belöktek bennünket a nyilasok meg más bűnözők közé.

De a nagyfalusi nép, húsz emberekkel megrakott szekérrel, kerékpárral, meg ki hogy, utánunk jött. A törvényszéki vádtanács szeptember 27-én az öklöktől, meg a puskáktól - mert elvtársaiknál az is volt - megijedve szabadon bocsátott bennünket.
Utunk haza, meg azután is diadal út volt. Az még akkor is, ha a beszolgáltatástól némelykor üres maradt a padlás, ha árvizeken meg egyéb nehézségeken keresztül neveltünk embert, kommunistát gyermekeinkből."

Így történt az első földosztás Magyarországon.

Néhány forrás, amelyek bizonyítják azt, hogy valóban Tiszanagyfaluban osztottak 1945. tavaszán először földet Magyarországon, és hogy ez a földosztás törvényes volt.

i pillanatoknak voltatok most tanúi, amelynek jelentőségét ma még felmérni sem lehet. Ne kedvetlenítsen el benneteket az, hogy ütegállásokat, kilőtt tankokat és rombadőlt házakat találtok újonnan kapott földjeiteken.
Nagy honfoglalók sorsa az, hogy a semmiből kell hazát építenünk. Akarni kell, és a romokon élet fakad, sokkal szebb, emberibb és szociálisabb élet, mint az előző volt.
Nem lesz többé kiszolgáltatott zsellér, akit kénye-kedve szerint kínozhat a földesura.
De éppen azért, mivel ez a földosztás - nyugodtan elmondhatjuk - a magyar történelem egyik legfontosabb ténye, nagyon komolyan kell venni és nagyon becsületesen kell hozzányúlni.
Legyetek tárgyilagosak és igazságosak. Ne a protekció, hanem a józan belátás érvényesüljön. "

Ezután Jármy Kálmán a tiszanagyfalui Kommunista párt titkára olvasta fel alábbi versét, mely a földhözjutottak lelkiállapotát fejezi ki:

" Rebegő ajakkal mondom e sorokat,
hogy elpanaszoljam szomorú sorsomat.
Szomorú volt nékem életem forgása,
hiába küzdöttem burzsoáziában.
Szorgalmas munkámért az volt osztályrészem,
hogy palotáikra szabad volt ránéznem.
Keservesen néztem, akik benne voltak,
hogy milyen jókedvvel, vígan mulatoznak.
S gondolkoztam sokszor ó ugyan mit tegyek,
hogy nézheti Isten tétlen e heréket?
Mi építettük azt elvtárs - proletárok!
Habár az életünk volt szidalom és átok.
Becsületünk nem volt, sem pedig kenyerünk,
bár sokszor munkánk után kérges a tenyerünk."

/Magyar Nép 1945. március 29./

A földosztást követő esztendők eseményeiről is elsősorban a szemtanúk elbeszéléseiből tudunk.
A földosztást követő napokban azonnal hozzákezdtek a földek megműveléséhez. Igavonó állat alig volt a faluban.
Egymástól kölcsönkért lovakkal, szarvasmarhával, ekékkel, összetákolt boronákkal folyt a talajművelés.
Minden munkabíró ember és gyerek a határt járta. Az újgazdák örömével és a magyar paraszt ezeréves földéhségével túrták a földet. Szépen fogalmazta ezt Jármy Kálmán, az akkori idők egyik helyi vezetője:

" Kicsordult a szememből a könny, amikor Mihály leütötte az első karót Kék földjébe. Mi voltunk az elsők, akik rést ütöttünk a feudális nagybirtokba. Mindenki a határt járta. Volt aki ásóval, kapával ment a földnek. Nem is volt műveletlen föld egy mákszemnyi sem a mi határunkban."

Munkácsi Mihály:

" Summás voltam. Tarisznyával a vállamon kóboroltam hét határt, míg munkát kaptam. Én nem szeretem a tokaji helyet. Ott a szőlőben rostokoltam le fél életemet. De miért? Sokszor még ragadós kenyérre sem volt elég amit hazavittem. Nyolc éhes gyerek fogadott minden nap."

Bodrogi András:

"Varjúlaposon voltam uradalmi napszámos és részesarató az Engels birtokon. Nekem is nyolc gyermekem volt. Egy vizes szoba-konyhás házban laktunk. Akkora volt itt a nyomor kérem, hogy nagyobbat már nem adhatott az Isten."

Ifj. Lazor János:

"Apám 1964-ben halt meg. Kilencen voltunk testvérek. A földosztás nem talált itthon, mert március 16-án önként jelentkeztem a demokratikus hadseregbe."

Bodrogi András:

"Én tisztességgel megbecsültem a földet. Először fölástuk, mert nem volt mivel művelni. Aztán öt napot dolgoztam, hogy egy napra igásállatot kapjak."

Ifj. Lazor János:

"Április 4-én épp itthon jártam szabadságon. Rakamazról hoztunk egy faekét, és azzal szántottunk. Csak 1948-ban tellett vasekére."

Az elsőként földhözjutottak közül Munkácsi Mihály és Bodrogi András ma is él. A szemtanúk közül Bodrogi András és Chrabák Imre a község felszabadulásának 30. évfordulóján a következőket mondták a nagy eseményre emlékezve.

"Megöregedtem. Hosszú volt az út 1879-től a zsellérháztól a mába. Megjártam az első világháború poklát. Szolgáltam a Vöröshadseregbe. Asszonyt is Oroszországból - Timosenkó környékéről - hoztam. Nyolc gyereket szült nekem. A szabadsággal együtt meghozták a földet is. Az meg, hogy az ezeréves per eldőltével az első három nincstelen között kaptam földet, még ma is izgalommal tölt el. Sírásra késztet, mint akkor amikor leverték az első karót, a másodikat, majd az én földembe is. Nem gondoltam és akkor arra, hogy mivel fogom megművelni. Akkor azon a tavaszon látta volna a határt! Úgy ellepték a népek, mint varjú a vetést. Ásóval, kapával szántottuk meg az egész határt. Volt újgazda, aki magát meg az egész családját fogta az ekekapa elé. Közben elszállt az idő. A család felnőtt. Szétszéledtek szerte az országban. Boldogok. Én is. Valamennyien az én munkásutamat járják. Négyen mint kommunisták."

Chrabák Imre az elhurcoltak egyike:

"Tokajban még dörgött az ágyú, de mi Jármy Kálmánnal, az akkori párttitkárral, meg még néhányan szervezkedtünk. A földosztásra is. Ha jól emlékszem, február végén Jármy gyalog ment Debrecenbe, hogy a nyugtalankodó népnek hozza a hírt a földosztásról. Nyugtalanok voltunk, mert itt volt a nagy család, éheztünk. Ráadásul jött a tavasz. A föld meg várta a munkáskezeket. A nagyfalusi nép türelmével nem lehetett visszaélni. Huszonkét tagú földigénylő bizottságot alakítottunk és mindenkit földhözjuttattunk. De később sem hátráltunk meg. Pedig a nyár végén a belső ellenség szavára Jármy Kálmán párttitkárt, Szabó Dezső főjegyzőt, Szolnoki Ferencet meg engem letartóztattak. Belöktek bennünket a nyilasok meg más bűnözők közé.

De a nagyfalusi nép, húsz emberekkel megrakott szekérrel, kerékpárral, meg ki hogy, utánunk jött. A törvényszéki vádtanács szeptember 27-én az öklöktől, meg a puskáktól - mert elvtársaiknál az is volt - megijedve szabadon bocsátott bennünket.
Utunk haza, meg azután is diadal út volt. Az még akkor is, ha a beszolgáltatástól némelykor üres maradt a padlás, ha árvizeken meg egyéb nehézségeken keresztül neveltünk embert, kommunistát gyermekeinkből."

Így történt az első földosztás Magyarországon.

Néhány forrás, amelyek bizonyítják azt, hogy valóban Tiszanagyfaluban osztottak 1945. tavaszán először földet Magyarországon, és hogy ez a földosztás törvényes volt.