Az iskoláról a legkorábbi írásos feljegyzések az 1770-es és az 1805-ös évekből származnak. Az 1888. márciusi nagy tiszai árvíz megsemmisítette az írásos és tárgyi emlékek nagy részét.
A Tiszanagyfalu Református Parókia 1764-től vezetett eredeti anyakönyvében, első ízben a tanító mesterekről az 1770-ben készült feljegyzések között olvashatunk. Eszerint a királyi Helytartó Tanács Szabolcs vármegyéhez bocsátotta azt a parancsolatot, hogy minden helységben tanító mestereknek kell lenni. A legelső tanítómestert 1770-ben, a Sárospataki Református Kollégium Professzorához írt levélben kérte a református eklézsia, mely levélre 1770. dec. 20-án kelt válaszlevélben reagált a címzett.
Külön érdekesség az említett időpont, hiszen 7 évvel megelőzte az I. Ratio Educations-t, mely az egész magyar közoktatásügyet egységesen rendezte.
A levélváltás eredményeként megjelenik Nagyfaluban az első tanítómester 1771. január 6-án.

A dokumentumok szerint a fizetsége az alábbiak szerint alakul:

Három földesúr:

3,06

 

 

10,20

 

 

3,06

 

a köznép:

6,12

 

 

22,44

Ft-ot ad.

Ezen felül: - a három földesúr szabad asztalt biztosít, míg meg nem házasodik, azt követően a maga asztalánál kell élnie.

földesuranként: 3 köböl őszi gabona
  3 köböl tavaszi árpa
a köznép: 1 köböl őszi gabona
  1 köböl tavaszi árpa vetést.

Első esztendőben mind az őszi, mind a tavaszi vetésnek a magvát a földesurak és a közrendi gyülekezet a magáéból fogja adni, de a következő esztendőben már a magáéból kell vetnie.
Évente:

minden földesúr: egy-egy köböl gabonát
közrendű emberek: három köböl gabonát
összesen: 6 köböl gabonát
  és a földesurak engedelméből 8 szekér fát.

Halott feletti prédikációért, éneklésért külön juttatást határoztak meg.

Szolgálatai az alábbiak voltak:

  • Tanítani minden nap
  • 2 ízben könyörgést tenni és énekelni
  • harangozni
  • vasárnaponként /ha a prédikátor nem volt/ reggel prédikálni, este evangéliumot olvasni.

1773. január 8-án második tanítómester került Nagyfaluba, szintén Sárospatakról, kinek juttatásai és szolgálatai jelentősen nem különböztek az előzőtől.
Az 1779-es visitatió szerint a faluban templom nincs, csak egy ima- és iskolaterme sárból és vesszőből, valamint harangláb.
A következő feljegyzés a református templom melletti református iskola létrejöttéről tanúskodik 1805-ből. /Ezt azért emeltem ki, mert a ma működő iskolánk, az említett református iskola helyén áll, és története egybeesik az újra benépesüléssel, ezért helytörténeti, falutörténeti érdekesség. Mivel az iskola jóval az első oktatásügyi törvény előtt született, ezért viszont iskolatörténeti érdekesség a róla készült leirat.

"1805. év március 5. napján az eklézsia gyűlésén számot vetvén Nagy István kurátorral az 1802.,-3.,-4. három szegény esztendőkről, melybe belejött az oskola építés is, minden hiba nélkül találtatott a számolása, s az oskola építéshez kölcsönvevén más szegény emberektől fel, pénzt maga is adván meghatároztatott, hogy a Földvári Úrnál levő 59 Vft /váltóforint/ 34 kr /krajcár/ adósság Nagy István Úrnak adódjon. Ő pedig efelől említett szegény emberektől kölcsönzött pénzt tartozik kifizetni. Így menvén végbe a számadás tökéletesen abszolváltatik a mutatott hűséges magaviseleti dícsértetik."

"1805. május 9-re készült el azon asztal és egy egyes karszék az oskolai házhoz amelynek árát fizettük azon kegyes alamisnából, melyet tett volt 10 levonás forintokig Tekintetes N. Márjásy Erzsébet asszony, a Tekintetes N. Toltsvai Bónis István Úr kegyes istenfélő özvegye."

1806-ban Különös Oskolai Rektor járt a településen, mely nagy elégedettséggel nyilatkozik az iskolai munkáról, s ebben az esztendőben, javaslatára felépült a fiúi és leányi iskola 387 Ft 22 Kr költséggel.
Az alig olvasható feljegyzésekből az is kitűnik, hogy 1804-től három évente kerültek Nagyfaluba a tanító mesterek, ugyanis három évet kitöltve helyébe újabb került. 1842-ben Béres Bálint Csere-Bátori férfi foglalta el itt a helyét; aki 7 esztendei ittlakása után 1849. április 18. napján Szentmihályra ment alsóbb tanítónak.
A református anyakönyv további lapjai olyannyira megsérültek, hogy csak szakaszonként és nehezen olvashatók, ezért összefüggéseiben nem követhetők, de érdekességként említenék néhányat:

  • 1820. dec. 12-én felolvasott rendelet: A tömlöcökben lévő, vallástételt követő rabok oktatásáról rendelkezett, melyben megparancsoltatott:
  • Felekezetnek megfelelő külön szobát kell biztosítani arra, hogy a rabok az Istentiszteleten résztvehessenek.
  • A rabok hetente kétszer tanítódjanak az Isten, a Fejedelem, Felebarátjaik és maguk iránt való kötelességekre és a jó erköltsre.
  • A rabok az oktatásra rendeltetett szobában, a tanító által meghatározott napon a saját vallása szerint Úrvacsorával éljenek.
  • A tanító az oktatásra megjelenve kapja meg a rab lajstromát vétkeivel együtt, hogy azok ellen taníthasson.
  • A tanítók a rabok oktatásáért abból a kasszából fizették ki, amelyből a rabok tartoznak.

1821. febr. 20-án felolvasódott rendelet:

Mivel 1820. májusában N. Váradi gimnáziumi tanulók, zsidók és evangelikus iskolába járók között olyan verekedés történt, melyben egy zsidó halálosan megsebesült, megparancsoltatik, hogy mivel ezen szomorú történetből világos, hogy az iskolai ifjúság erkölcsét és cselekedeteit az iskolai törvényekhez nem alkalmaztatja, az iskolai törvények újra meg újra felolvasódjanak, és kihirdetődjenek, az ifjaknak jól értésükre adódjanak, és aki azok ellen vét, példaképpen büntetődjenek

1821. ápr. 2-án Bécsben felállította Theologicum Studium, jelentkezni lehetett a direktornál felvételre.

Törvény: 1848. július 28-án

"minden szüle vagy gyám . kötelesek gyermekeiket vagy gyámoltjaikat, ha nevelésökről háznál vagy magán intézetnél nem gondoskodtak, nyilvános iskolába járatni, mégpedig a fiúkat hatéves koruktól 12 éves korukig, a lányokat szintén hatéves kortól a tizedikig."

A gyermek iskolamulasztásakor a szülőt ill. a gyámot pénzbírsággal illették. Fogházra is ítélhették. Az "elemi nevelés" minden intézetben ingyenes volt.
Külön felekezeti iskola /új/, ha legalább 50 gyermek kíván oda járni, akkor jöhetett létre.
Az említett törvény 20 évvel később lépett életbe, mert a főrendiház időszerűtlennek nyilvánította. Sok volt a hiányzás, a szolgabírók büntethették a szülőket.
Az ezt követő hosszú időszak után újabb információ a településről 1881-ben található.

1881/82-es tanévről rendelkezésre álló felügyelői havi jelentés szerint: 1882. január

Nagyfaluban 140 tanköteles tanulóból 27 tanuló hiányzott az iskolából.
A településen 1 református és 1 katolikus iskola működik.

A következő jelentős és szomorú esemény 1883., amikor is árvíz pusztítja a falut, s mint már utaltam rá, hogy szinte minden írásos és tárgyi emléket megsemmisít.

Újbóli kiépülése nyomán veszi fel a Tiszanagyfalu nevet 1908-ban.

A XX. században lezajlott történelmi események, magukkal sodorták az oktatásügyet. Az első világháború után igényként jelentkezett és elfogadottá vált a népiskolai oktatás 8. osztályosra való kiterjesztése. Az azóta egymást követően megjelent törvények, változtatások, rendeletek juttatták el a magyar közoktatást a jelenlegi szintre.
Mindannyian tudjuk, hogy az oktatáspolitika egyik legnagyobb és legnehezebb feladata az iskolarendszer és az oktatás viszonylagos stabilitása és a változások szükségessége közötti ellentmondás feloldása.
Az oktatáspolitika azonban csak a fejlődés irányait jelöli meg.
Az oktatás helyi közüggyé vált.
Az intézmények és az ott dolgozó pedagógusok - különösen az utóbbi néhány évben - jó lehetőséget kaptak az alkotó pedagógiai munkához, mely tevékenység természetesen nagy felelősséget is jelent.
"Az államnak szüksége van kitűnő iskolákra, de egyszersmind az iskolák szabadságára és nemes versenyére is, hogy a nemzetben rejlő minden szellemi erő érvényesüljön, kifejlődjék és legjobb szolgálataival mozdítsa elő az állam céljait!"
Az ezredéves magyar államról szóló kiadványokból idézett gondolat közel száz évvel ezelőtti törekvéseket foglal össze. Egy kis módosítással ma is elfogadhatjuk, hiszen a mai helyzetünkben is igaz, hogy kitűnő iskolákra van szükség, de nem csupán az államnak, hanem minden, iskoláztatásban érintettnek és érdekeltnek.

Lakóhelyemen és környékén a felszabadulás előtt nem voltak ipari létesítmények, gyárak, üzemek, így 1945. után csak az iskola államosítására került sor.
A tanítás a református és katolikus egyházi iskolában folyt. Közvetlen a felszabadulás után az emberek nehéz körülmények között éltek, gyerekeiket nem járathatták rendszeresen iskolába, télen azért, mert nem volt meleg ruhájuk, cipőjük, nyáron pedig a ház körül, a földeken is sok munka akadt.
1946. május 14-én Szűcs József és Tóth János egyházmegyei küldöttek iskolalátogatásakor a 124 tanuló közül 75 volt jelen.
A háborúban az iskolát bombatámadás érte, az épület megrongálódott. A kár 39.110 pengő volt. A felszabadulás után az egyház többször folyamodott állami segélyért, amit 1946-ban meg is kapott.
A református iskolában az oktatás két tanteremben folyt, tanítók Czinder Vilma és Baka László voltak. Tanulók száma 109 fő volt. A katolikus egyház kisebb vagyonnal rendelkezett. Egy tantermében 15 gyerek tanult, az oktatói munkát Marsalkó Sándorné látta el.
1946. szeptember 3-án a Nemzeti Bizottság levelet intézett a Vármegyei tanfelügyelőségnek:

"Tovább kívánunk menni és biztos reménnyel fordulunk mindkét egyházhoz oly irányú reményünkkel, mely a toldozást - foldozást helyi viszonylatunkban a legtökéletesebben pótolja, hogy a tanulni és haladni vágyók, valamint a gyerekeikért féltékenyen közdő szülők érdekében, a magasabb közösségi cél elérésének szolgálatában iskoláinkat egyesítsék, kooperálják."

 

Válasz a levélre Szabolcs Vármegye tanfelügyelőségétől:


"Értesítem Elnök Urat, hogy az ottani Nemzeti Bizottság folyó hó 3-án tartott ülésén hozott őszinte elhatározásáról jegyzőkönyvi felterjesztésben megkereste hivatalomat, melyben az általános iskola megindítását kérik a szülők a magasabb szellemi és közösségi cél elérése végett.
A haladó, tanulni vágyó gyermekek érdekében felkérem, tegyenek meg minden lehetőt, hogy a két felekezeti iskola kooperálva már folyó tanévben általános iskolával induljon meg.
Különböző felekezeti püspökökkel a múlt hó elején tartott értekezletén az egyházak vezetői már elvileg megegyeztek abban, hogy a kooperáláshoz minden további nélkül megadják a főhatósági jóváhagyást. Tehát az általános iskolát már jóváhagyás előtt is meg lehet kezdeni."

1946. szept. 6.

 

Az új tanévet már kooperált iskolában kezdték meg a tanulók. A tanítás 3 tanteremben folyt. Tanárok Czinder Vilma és Sidlóczki Béla.
1946. december 19-én iskolánk tanerőinek az állami hatóság által 1850/1946. sz. rendelete értelmében előírt esküt le kellett tenni.

Jelen voltak : Kovács István református lelkész, mint hivatali előljáró,

Szabó Géza segédlelkész, mint jegyzőkönyvvezető,

Czinder Vilma tanítónő és Sidlóczki Béla helyettes tanító, mint esküttevők.

Az eskü szövege a következő:

"Én Czinder Vilma, Sidlóczki Béla esküszöm a mindentudó és mindenható Istenre, hogy a magyar köztársasághoz és annak alkotmányához hű leszek. Magyarország törvényeit, törvényes szokásait, valamint az alkotmányos kormánynak az egyházi főhatóság útján közölt törvényes rendeleteit megtartom, hivatali előljáróimnak engedelmeskedem, a hivatali titkot megőrzöm és hivatali kötelességeimet pontosan, lelkiismeretesen a nép érdekeinek szem előtt tartásával teljesítem. Isten engem úgy segéljen."

1947-48-ban iskolánk sokat fejlődött. A tanítói lakást felújították, az iskola háború okozta kárait kijavították. Tanteremhiány miatt az alsós osztályok összevontan tanultak, de a gyerekek rendszeresen jártak iskolába. Az első ifjúsági szervezet a MADISZ tagjai kis színjátszó csoportot alakítottak és játékokkal, előadásokkal szórakoztatták a kisebbeket. Kultúrház még nem volt a faluban, így az iskola összenyitható termében tartották összejöveteleiket.
Szabó Géza református lelkész felesége néptánccsoportot szervezett, amely május 1-én szépen szerepelt a falu közönsége előtt.
Teadélutánokon verset, éneket, játékokat tanultak. Az 1947/48-as tanévben megkezdődött az úttörő csapat szervezése. 1948. május 25-26-án volt az első konferencia, de a mozgalom kiszélesítésére csak az államosítás után került sor.

1948. június 14-én levél érkezett Szabolcs Vármegye tanfelügyelőjétől:

" A nem állami kisdedóvodák, iskolák és a velük összefüggő tanulóotthonok épülete, berendezése, felszerelése és ezek fenntartásának céljait szolgáló egyéb vagyona a jelen rendelet hatálybalépésétől kezdődő hatállyal az 1948. január 1. napján fennállott leltári állapot szerint a további rendelkezésig zár alá vétetik és azokat a vallás- és közoktatásügyi miniszter, vagy az általa kijelölt szerv engedélye nélkül elidegeníteni nem szabad.

Dr. Bácskai János tanfelügyelő"

 

1948. augusztus 26-án megérkezett a további rendelkezésről szóló körlevél. Az iskolák államosításával kapcsolatban felmerült függő, és elintézésre váró kérdésekről tájékoztatta az iskolákat.

"A kántori javadalomról azok a tételek, melyek a javadalmi jegyzőkönyvben kéntori javadalmi tételek, kérdés tárgyát nem képezik, mert azok az egyház birtokában maradnak. Ahol a kántortanítói természetbeni lakás be nem számítható javadalom tárgyát képezi, a mi határozati felfogásunk szerint az egyház tulajdonában kell hogy maradjon.

A tantermekre az lesz az irányadó, hogy a tanterem 1947/48. iskolai évben ill. 1948. január 1-én volt-e tanítás, mert amelyikben nem volt, az visszamarad az egyház tulajdonában.
A vallásoktatás minden iskolában kötelező, annak értelmében kell eljárni, természetesen kötelező az istentisztelet látogatása is.
A nem iskolai célokat szolgáló tárgyak, nyersanyagok /harmóniumok, egyesületi könyvtárak, templompadok, lócák/ az iskola udvarán vagy pincéjében tárolt tégla, cserép vagy egyéb épületanyag és tüzelőanyag a volt iskolafenntartó egyházközség tulajdonába való visszabocsátás érdekében tett előterjesztését.

Törökszentmiklós, 1948. augusztus 26.

Gaál István esperes"



Az 1948/49-es tanév már állami általános iskolában kezdődött meg. Az igazgató Kádár Béla lett. Az emberek nem zúgolódtak, nem szervezkedtek. Örültek, hogy gyerekeik tanulhattak és haladhatnak a kitűzött cél felé. Ebben a tanévben nem csak gyerekek kezdhették el újra a tanulást, hanem a dolgozók iskolájában azok a felnőttek is , akik a háború miatt nem tudták befejezni a tanulást. Elsőként 16 felnőtt kapott bizonyítványt az általános iskola 8. osztályáról.
Az államosítás után új tanárok érkeztek. Tóth Margit és Szabolcs Borbála. Az új tanév kezdetén szerte az országban hozzákezdtek az úttörőcsapat megszervezéséhez. Szabolcs Vármegye tanfelügyelője 1948. október 8-án körlevelet intézett valamennyi iskolához. A szervező munkát Szabolcs Borbála vállalta magára, 1949. április 4-én megtörtént az első úttörők avatása. Az első csapatvezető Szabolcs Borbála lett. Két rajjal négy örssel indult a csapat.
A földosztás és az államosítás óta több, mint három évtized telt el. Ez idő alatt a falu újjászületett. A hatvanas években új művelődési ház, könyvtár, két tantermes iskola, orvosi rendelő lakással, tsz iroda, 40 férőhelyes óvoda épült.
A közelmúltban a tanári lakásokat korszerűsítették, a községi tanácsot újjáépítették, modern bútorokkal rendezték be. Két éve épült az új napköziotthon, ahol 50 gyerek tanulhat, játszhat, étkezhet, míg a szüleik dolgoznak. 10 éve alatt 100 új , három szoba - fürdőszobás ház épült, 37 család tulajdonában van személygépkocsi. Televízió, rádió egyik család otthonából sem hiányzik.
Az emberek 40%-a a környék üzemeiben, gyáraiban talált kereseti lehetőséget, 60%-a pedig a helyi termelőszövetkezetben dolgozik.
Szabó György a Kelet-Magyarország 1975. március 27-i számában így ír arról, hogy mit jelentett régen a parasztnak lenni, és mit jelent ma: "Egy idős bácsi álldogál a tanácsháza előtt. Néhány szó után azzal a kérdéssel lepem meg, mit ért régen parasztnak lenni?
Illetékes a válasza, hiszen olyan idős, hogy életének nagyobbik felét abban a világban élte, amit múltnak nevezünk.
De mégis csodálkozás ül az arcára. Régen nincs arra ok, hogy ezen a valamikor végső kérdések közé sorolt gondolatokon kelljen töprengenie.

-  Magunk közt tudtuk, hogy ki mennyit ér, mint ember - mondja megfontoltan. Azt is, mit ér parasztnak lenni. Hét-nyolcszáz pengőért adtak egy hold földet. Honnét vettünk volna mi annyi pénzt? Élni kellett valahogy, parasztnak lenni azon felül lett volna valami. Azt bizony nem kaptuk. Ebben a községben talán senki sem, legfeljebb egy-két harapást belőle. szűken, nagyon szűken, mint a kenyérből.
- És mit ér az ember ma, ha paraszt?
Látni lehet rajta, már várta ezt a kérdést.
-Hogy is mondjam? - tűnődik hangosan. - Hát nem jelent semmi különöset, sem jobbat, sem rosszabbat, sem többet, sem kevesebbet, mint más egyébnek akárminek lenni! Dolgozzunk, megélünk, emberek vagyunk. Ezt tudom mondani."

És ez így igaz!"